Fénylereszt és Lejegyző üzenetei 14.

Önismeret, avagy hogyan mérhetjük fel, hol tartunk a fejlődés útján

Sokakban felmerül, hogy vajon hol tartanak a fejlődés útján? Próbálják magukat másokkal összehasonlítani, náluk fejlettebbnek gondoltakat megkérdezni.

Talán másképp kellene ezt a kérdést megközelíteni. Például mindent megteszek-e annak érdekében, hogy fejlődjek? Ehhez viszont kellő őszinteség is kell saját magunkkal szemben. Mert másokat simán becsaphatunk, játszhatunk szerepjátékot másoknak mutatva amit szeretnénk, hogy higgyenek rólunk. Ám ha a tükör elé állunk, és a saját szemünkbe nézve próbáljuk elhitetni, hogy mit teszünk illetve nem teszünk, ez már nem is olyan könnyű ugye. Bár vannak olyan emberek, hogy annyit mondogatják a hazugságot maguknak és másoknak, hogy egy idő után még saját tudatuk is igazságként fogja fel azt, mutatva mély meggyőződéssel. Egyszer viszont el kell számolni tetteink és tétlenségünk valódi történéseivel, okozott következményekkel, legkésőbb halálunkkor. Akkor sem más fog minket elszámoltatni, hanem saját magunk, és azon a létsíkon nem tudjuk magunkat becsapni.

A következő kérdésekkel képet kaphatunk saját magunkról, persze amennyiben őszinte a válasz, főleg tükör előtt. A kérdések irányultsága minden ember alapfeladatai köré csoportosulnak, senki nem mondhatja, hogy egyik vagy másik nem vonatkozik rá. Ez viszonyunk a környezetünkhöz, a természethez, embertársainkhoz, önmagunkhoz, mennyire vagyunk tudatosak. A tudatosság azt jelenti, hogy minden pillanatban, vagy a lehető legtöbb pillanatban (már ez sem könnyű) figyelek önmagamra és környezetemre, tetteimre gondolatban, szavakban és egyéb fizikai cselekvésben.

• Odafigyelek-e, hogy ne pazaroljam az amúgy is korlátozottan előforduló erőforrásokat akár a munkahelyemen, akár otthon? Például áram, víz. Úgy néz-e ki a lakás mint a karácsonyfa, mindenhol kivilágítva, ha kell ha nem , vagy csak ott világít a lámpa ahol kell. Erre nevelem-e a gyerekeimet?

• Mindig a hulladékgyűjtőbe teszem-e a szemetet, vagy hacsak néha is eldobom az utcán, vagy más területén? Erre nevelem-e a gyerekeimet?

• A természetben kirándulva eldobom-e a szemetet, vagy felveszem-e ha leesik és elteszem, és kidobom egy hulladékgyűjtőben? Erre nevelem-e a gyerekeimet?

·        Szelektíven gyűjtöm-e a hulladékot? Ha nincs is környezetünkbe szelektív gyűjtő, megkeresem-e a megoldást erre? Például összegyűjteni zsákba, azután ha úgyis olyan helyre megyünk kocsival, vagy gyalog elviszem-e a szelektív hulladékgyűjtőig? Egy buszon láttam kiírva, de nagyon találó. „intelligens ember nem szemetel, a többinek pedig tilos”. Az is jelzi az intelligenciaszintet, mikor látok út mentén, meg erdőben kidobott rossz bútort, háztartási gépet. Pedig ugyanannyi, vagy kevesebb úttal, a szelektív gyűjtő szigetek ingyen befogadják. Ahol nincs, ott pedig van lomtalanítás. Csakazértis?…Erre nevelem-e a gyerekeimet?

• Akinek gépkocsija van, vajon tényleg csak akkor használom, amikor indokolt, és nem megoldható tömegközlekedéssel? Száguldozok-e a kocsival, megmutatva, hogy én vagyok a valaki, vagy betartom a sebességkorlátozást? Többletfogyasztás, többlet környezetszennyezés. Az előny legtöbbször pedig csak pár perc. Veszélyeztetem-e közlekedésem során akár száguldozásommal, veszélyes előzéseimmel stb. a többi közlekedő testi épségét, életét?

• Élelmiszervásárlás. Odafigyelek-e, hogy lehetőleg legkevesebb méreganyagot tartalmazó élelmiszert vásárlok-e? Rááldozok pár forint többletet, hogy inkább erre költsem, ne gyógyszerre, ami szintén méreg? Akinek van kertes háza, udvara, termel-e magának, amire lehetősége van, permet és vegyszermentes élelmiszert, vagy inkább befüvesíti, mert azzal kevesebb munka van? A gyerekemnek engedek-e kizárólag mesterséges anyagokból készült nasit, pl. gumicukrot enni vagy sem?

• Aki élelmiszertermeléssel foglakozik műtrágyát használ, vagy természetes trágyát? Megkeresi-e a vegyszerhasználat kiváltására a lehetőségeket? A traktorból hadd szivárogjon az olaj, vagy megjavítja?

• Tisztítószerek. Megveszem-e a pl a tízkilós mosóport, ami 95%-ban szennyező anyagot tartalmaz, vagy veszek koncentrátumot, biológiaialag lebomlót, ugyanannyi hatóanyaggal. Ecettel vízkövezek, ami lebomlik, vagy mesterséges savas szerekkel. Lehet, hogy kicsit gyakrabban kell vízkövezni, de legalább nem szennyezzük a környezetet.

És lehetne még sorolni. Tudatosság…

Azáltal, hogy odafigyelünk, mit pazarolunk, vagy spórolunk, nemcsak a saját pénztárcánknak teszünk jót, hanem a korlátozottan rendelkezésre álló energiaforrásokkal is spórolunk, nem kell annyi fát kivágni, kőolajszármazékokkal és termékekkel szennyezni a Földet. Jó kifogás, hogy amit tehetünk, az csak töredéke a nagy egésznek. Persze, de sok kicsi összeadódik. És bármi kicsit is teszünk, saját fejlődésünknek is teret engedünk. A nemtörődömség, a „csakazértis majd én megmutatom, hogy nekem nem számít semmi és senki” nem éppen a fény és a szeretet útja, nem szolgálja a fejlődést.

Sokan legyintenek ezekre, gondolván ez nem számít bele a fejlődésükbe. A belső hozzáállás számít mind fizikai, mind szellemi tevékenységünknek. A látszat tevékenység sem befolyásol, nem számít fejlődésnek, legfeljebb annak első kis lépcsőfokának. Belső meggyőződésből tesszük, vagy azért, mert ez az „elvárás”?

Sok, magát „mesternek”, tanítónak, magát fejlett embernek tartót látok ezzel a látszat hozzáállással. Azután meg csodálkoznak, hogy mindig nagyon sok „külső” negatív eseményben van részük.

·        Hogyan viszonyulunk embertárainkhoz? Tudunk-e szeretettel nézni mindenkire. Tévedés ne essék, nem az emberek megnyilvánulásaira, viselkedésükre kellene szeretettel nézni, hanem a mindenkiben fellelhető isteni szikrára, ami minden értelmes lény „alapköve” sajátja. Elfogadjuk-e őket olyannak amilyenek, belátva, hogy ők a tapasztalati, fejlődési útjukon ott tartanak éppen, ahol vannak?

·        Meg akarjuk-e változtatni embertársainkat, vagy az információt átadva hagyjuk szabad akaratuk gyakorlásában, hogy akarnak-e fejlődni, vagy sem?

·        Van-e kellő önkritikánk, beismerve, és ha mód van rá bocsánatot kérve, amennyiben hibáztunk?

·        A kéregető hajléktalannak élelmet adunk, vagy pénzt, hogy alkoholra, és cigarettára költse? Mivel járulunk hozzá jobban, hogy kimásszon a gödörből? Vagy esetleg akinek módja van rá munkát ajánlj-e neki, mégha alkalmi jellegű is?

·        Amennyiben úgy érezzük, párkapcsolatunk, munkahelyünk nem megfelelő számunkra, megvizsgáltuk-e, és mindent megtettünk-e magunk részéről, hogy megoldjuk a problémát? Amennyiben igen, és még mindig úgy érezzük, váltanunk kellene, megtesszük-e, vagy kényelemből, megszokásból, félve az ismeretlentől maradunk-e? 

·        Milyen példát mutatunk gyermekeinknek? Megteszünk-e mindent fejlődésük érdekében? Neveljük-e őket, felelősséggel felkészítve az útjukra, vagy „úgysem bírok vele, kényelmesebb ráhagynom mindent”, sorsukra hagyjuk őket?

·        Tiszteljük-e a természetet, növényeket, állatokat tudva, hogy azok is a Teremtő megnyilvánulásai?

·        Tiszteljük-e önmagunkat annyira, hogy mindent megteszünk fejlődésünkért?

·        Eljárogatunk mindenféle tanfolyamra, előadásokra, rendezvényekre látszattevékenységként, hogy mi teszünk a fejlődésünkért, vagy ténylegesen megtesszük, amit kell?

·        Belső intuíció és gondolkodás vezet utunkon, vagy követünk-e valamilyen módszert, földönkívüli üzeneteket, útmutatást vakon szinte vallást csinálva belőle?

·        Elsősorban magunkkal foglalkozunk, tudatosodunk, vagy mások segítésével foglakozunk-e saját magunk helyett? Nem másokon kell változtatni, hanem saját magunkon.

·        Elgondolkodunk-e a számunkra kellemetlen, negatív eseményeket követően, betegségünk, balesetünk esetén hogy miért e figyelmeztetések? Mit tettünk gondoltunk olyat, amit nem kellett volna? Mit nem tettünk meg? Mihez nem éppen szeretetteljes, elfogadó a hozzáállásunk?

·        Vállaljuk-e a felelősséget tetteinkért, tétlenségünkért, szándékainkért, gondolatainkért?

És még sorolhatnánk a kérdéseket, mindig a belső hozzáállás a lényeg, és hogy végiggondoljuk, kinek (magunknak, családtagjainknak, embertársainknak, Földanyának, természetnek stb.), mit okozunk tetteinkkel, gondolatainkkal, szándékainkkal.

Minél több kérdésre őszinte igen a válasz, annál többet megtanultunk, megoldottunk életünkben a tapasztalati és fejlődési utunkon.

Egy nagyon jó iránymutató ima:

„Adj Uram erőt ahhoz, hogy változtassak, amin tudok,

Adj Uram erőt ahhoz, hogy elviseljem, amin nem tudok,

És bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól.”

A félreértések elkerülése végett, a „változtatok” nem a másik emberen való változtatást jelenti, hanem belső hozzáállásunkon. És nem magamat elviselve, mert magunkon tudunk változtatni, hanem másokat és a körülményeket elviselve, ha már nincs pillanatnyilag más lehetőségünk. Például ha nem tudok jelenleg munkahelyet változtatni.

Remélem tudtunk némi elgondolkodnivalót adni mindenkinek, és sok sikert kívánunk az út folytatásához!

Töltsön el a szeretet fénye, és világítsa meg utadat!