A tökéletességről, avagy miért is ”kell” mégis fejlődni?
Nagyon sok üzenetben, „szent” iratban található leírva, látók beszélnek róla, mégha nem is érti egy részük, hogy minden, és mindenki úgy tökéletes, ahogy van.
A Legfelsőbb Teremtő is ezt mondja, annak, aki hajlandó Őt meghallgatni. Ám ott a vágy az emberekben, és más értelmes lényekben, fajokban is hogy fejlődni, tanulni, törekedni a fény felé. Az információátadásokban ez is le van írva, át van adva, hogy fejlődj, tanulj, emelkedj. Felmerül a gondolkodó lényekben, emberekben, hogy miért ez a kettősség, ellentmondás? Miért kell tanulni, tapasztalni, ha egyszer tökéletesek vagyunk? Sokakban ez zavart okoz, és mivel az alapot nem értik, furcsa és érthetetlen a több útmutatás is, amik erre épülnek. Ez az értem- értem csak fel nem foghatom…J Ismerős helyzet? Legtöbb fejlődni vágyó ember átesett már ezen. Ez az ellentmondás azonban csak látszólagos. A Legfelsőbb Teremtő mindent és mindenkit a saját képére és hasonlatosságára teremtett. Mindenben és mindenkiben benne létezik önnönvalója minden lényege, esszenciája, csak különböző megnyilvánulásban. És milyen a Legfelsőbb Teremtő? Tökéletes. Ebből mi következik? Hogy minden és mindenki tökéletes, amit, akit teremtett. Ez az egyik része a teremtésnek. A másik része, hogy az értelmesnek, és gondolkodó lényeknek teremtett, (ez még nem feltételezi, hogy tényleg mindegyik akar gondolkodni, és értelmes…J) például az emberek, kaptak szabad akaratot. Ennek „ára” van. Többek között, hogy minden tettnek, gondolatnak, szándéknak előbb vagy utóbb lesz következménye. A szabad akarat része a tapasztalati útnak, megtapasztalni, hogy minek milyen következményei vannak. A tapasztalat is mindig a tökéletességre törekszik. Ezt Balogh Béla nagyon jó példával illusztrálta. Az hogy például adok valakinek egy pofont, neki fáj az arca, nekem esetleg fáj a tenyerem. Ám ez csak a tapasztalat egyik fele. A másikat is meg akarja tapasztalni a belső lényegünk, az isteni szikra, ami mindenkiben ott van, hogy kerek egész legyen a történet, mi is kapunk egy pofont, hogy megtapasztaljuk, milyen a másik fele. Ezt rá lehet húzni bármilyen tettre, szándékra, a következményeket nem kerülhetjük el. Az, hogy eddig a következmény néha több élet után került elénk, mint a tapasztalat másik fele, az a földi szabályozáson múlott. Jelenleg folyamatban van az ok és okozat közötti idő jelentős, fő célként az azonnali visszahatás elérése. Így sokkal könnyebb lesz fejlődni, persze csak annak, aki akar ténylegesen, mert hamar ott a jelzés, ha valamit ártottunk másnak, vagy jót tettünk másnak.
Ezek fényében már könnyebben érthető, hogy miért az a tanítás, hogy szeretettel kellene fordulnunk másokhoz, a környezetünkhöz, természethez, egyrészt mivel a teremtés miatt amúgy is egyek vagyunk, és amikor másokat bántunk, akkor magunkat bántjuk, amikor másokkal szeretetteljeset teszünk, akkor magunkkal tesszük. A tapasztalati út miatt amúgy is mindenkinek viselni kell előbb-utóbb a következményeket, és ez minden szabad akarattal teremtett dimenzióban így működik. (Ez alól csak két dimenzió kivétel, az angyaloké, mert nekik nincs szabad akaratuk, bármilyen furcsán is hangzik.)
Sok tanítás része, hogy „szeretni kell” másokat megint csak félrevezető megfogalmazás. Talán érthetőbben úgy hangzik az útmutató, hogy amennyiben szeretettel fordulsz mások, környezeted felé azt fogod megtapasztalni mint következményt. És nem kell mások megnyilvánulása felé fordulni szeretettel, adott esetben célszerű elmondani, hogy nekünk az rosszul esik, vagy szerintünk helytelen, amit tesz a másik, ám a mindenkiben ott lévő Isteni Szikra felé szeretettel tudunk akkor is fordulni, mert nem az akar bennünket bántani, még a legutolsó gyilkosban is ott van ez a Szikra. A megnyilvánulás nem más, mint a tapasztalatok, vállalások összessége. Tévedés ne essék, nem hivatkozhat senki arra, hogy ezt vagy azt a gonoszságot bevállalta. Az lehet, hogy bevállalta, de azzal bevállalta az okozatot is, amit meg kell tapasztalnia, még ebben az esetben is. Nincs kivétel. A bevállalás is lehetőséget nyújt a fejlődésre. Ezt vagy azt lehet, hogy a másik lélekkel megbeszéltem, például, hogy megölöm ezt az inkarnációs testét, vagy gonoszkodom vele, de még mindig eldönthetem az utolsó pillanatig, hogy vállalásomnak megfelelően működöm, és megölöm, vagy kellően tudatos vagyok, és felismerem, hogy ezzel ártok, fájdalmat okozok neki, és ez nem a szeretet útja, és nem teszem meg. Ezzel pedig fejlődtem egy nagyot. Amennyiben az illetőnek mégis szüksége van erre a tapasztalatra, lesz rá más, kevésbé tudatos jelentkező, több is. A mások gyötrésével és minden más nem éppen szeretetteljes megnyilvánulással is ez a helyzet.
A szabad akarat útja a tapasztalatok útja, annak minden következményével annak, aki ezt kéri és vállalja, hogy végigmegy rajta. Ez vezet a Legfelsőbb Teremtőtől lefelé a legsűrűbb anyag felé, és vissza a Teremtőhöz. Ez nem egyenes út, hanem tele buktatókkal, kanyarokkal, visszafele úttal. Hol fent, hol lent. Egyénenként teljesen különböző az út, nincs két egyforma, ahogy két egyforma lény sem. Még az ikrek sem teljesen egyformák, még a klónok sem. Az út vége minden esetben a Legfelsőbb Teremtő, ha már a tapasztalati utunkon megtanultuk alkalmazni a szabad akarattal járó kozmikus törvényeket, képesek vagyunk újra mindenhez és mindenkihez szeretettel fordulni, úgy mint a Legfelsőbb Teremtő, újra visszatérhetünk hozzá, a 12 dimenzión keresztül. Ám ha még egy kört szeretnénk tenni a tapasztalati úton, esetleg más kihívásokkal szembenézni, lehetőségünk mindig adott, kezdhetjük elölről a kört… Kizárólag rajtunk múlik.
Folytatás következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése